A játékosok már régebb óta várnak nagyobb változást a Steamtől játékok terén. Mint tudjuk a fejlesztők félnek a hármas számtól ezért a Half-life 3, Portal 3 esetleg Left for Dead 3 még messze lehet.
De nagy lépést jelentett be a Steam ugyanis nyakunkon a Counter-Strike 2!
Mit jelent ez? Nyáron kijön egy új motorral rendelkező Counter-Strike játék 2013 óta újra!
Milyen változásokat eredményez?
Leginkább a játék szépségén és mechanikáján szeretne javítani a csapat. Minden pályát felújítva kapunk meg illetve egy-két régi pályát is feldolgoznak és újra játszhatunk rajta immáron szebb környezetben.
Megváltozik a füst. Most már reagál a körülette lévő hatásokra (gránát dobás, lövés stb..), valamint kiterjed a térben (pl lépcsőn fel-le terjed). Ezzel máris több lehetőséget ad védekezés és támadás szempontból.
És végül de nem utolsó sorban a Tick Rate amit teljesen átváltoztattak.
,,A Counter-Strike 2 lelkét a ticknél rövidebb frissítési ütem adja. A szerver korábban diszkrét (ticknek nevezett) időintervallumokban értékelte ki a világot.” –Steam.
Szóval már nem számít, lövés, ugrás, mozgás közben.
Kisebb változtatások/újdonságok:
- Megmaradnak a skinjeid, sőt szebb formában láthatod őket az új motorral.
- Új vizuális effektek: máshogy fog kinézni a víz, robbanás, vér és sok más.
- Másabb környezeti effektek.
- Fejlesztett kezelő felület.
- Pontosabb hang: Jobb tükröződés, jobban kifejezik a játék állapotot.
Jelenleg ennyi amit tudunk de még sok más fejlesztés lesz nyárig.
Hogy hogyan tudsz hozzá férni a játékhoz?
Van egy jó és egy rossz hírünk számodra.
A rossz hír, hogy a béta verziót csak néhány teljesen véletlenül kiválasztott játékos kapta meg ezért nagy valószínűséggel ha eddig nem kaptál valószínűleg nem is fogsz.
A jó hír, hogy megtudod venni a belépőt így máris használhatod a béta verziót. Nem kell mást tenned mint a Steam CS:GO áruházi oldalán kosaradba rakod, megvásárolod és már frissítheted is le a játékot. Ide kattintva hamarabb eljuthatsz oda.
A Counter-Strike jövője itt van előttünk és már láthatjuk is egyes részeit. Már csak a végleges játékot kell megvárnunk közösen 😎!